napfenyvarosipulik

 

Tenyésztés

 

 

Napfényvárosi-Csahos
Aranykoszorús” Puli Kennel

   

Kennelünkben folyó tenyésztői munkát gyakorlati oldaláról próbáljuk megközelíteni, mert ezek a kérdések sokszor elhangoztak felénk az elmúlt évtizedekben.

Maga már a tüzelés kezdetének figyelése is nagy izgalommal járt, hiszen nekünk előtte kan kutyáink voltak. Az előző periódusokat figyelembe véve a várható tüzelés előtt kb. két héttel, minden nap papirzsebkendővel megnéztük, hogy tüzel-e. Ezt a műveletet, azóta is minden szuka kutyánkkal így tesszük, tehát pontosan tudjuk mindig a szuka tüzelésének első napját.

A szuka párosítás előtti felkészítése fürdetésből, külső-belső élősködőktől való megszabadításból áll. Közvetlenül a nemi szerve körül a szőröket ollóval el kell távolítani. Ugyanígy a kannak is fittnek, egészségesnek kell lennie. A védőoltásokat már előtte 1 hónappal ellenőrizni kell, ha hiányos pótolni kell azonnal. Ha 7-8 hónaposnál régebbi az időpont, akkor oltassuk be, mivel a következő oltási időpont beleesne a vemhesség, illetve a szoptatás időszakába. Ezzel is növelhetjük a kölykök vírusok elleni védettségét.

A párválasztás minden esetben nagyon körültekintően történjen, hiszen az utódok minősége, a további tenyésztés függ ettől a döntésünktől. Szukatulajdonosok figyelmébe ajánljuk, hogy a kiválasztott fedező kan tulajdonosával előre vegye fel a kapcsolatot, és miután megállapodtak a részletekben, a tüzelés megkezdése után haladéktalanul értesítse, hogy mely napok lennének jók a párzáshoz. Nagyon fontos, hogy a szuka tulajdonos ismerje kutyája tüszőrepedésének idejét. Szükségesnek tartjuk, hogy minden esetben legyen pótfedező kan is választva. Sokat segítünk a kutyáknak, ha párzáskor a szuka hosszú szőrét és farkát oldalra kötjük.

Kb. 20 nap múlva szukánk, szemlátomást megváltozik. Még ragaszkodóbb, kedvesebb lesz, többet eszik, amit nekünk támogatnunk is kell. Tartalmasabb és változatos étrendet tálaljunk elé. Gondoskodásunkat meg fogja hálálni. Tapasztalatunk szerint legtöbb szuka kb. 30-40 nap körül mellőzné az evést, válogatósabb lesz. Ebben az esetben többször kínáljuk az étellel. Ha másként nem megy, etessük meg. Félidős korban kezd gömbölyödni, a csecsbimbók megduzzadnak. Ebben az időszakban kell a csecsbimbók körül és a hasról eltávolítani a szőrzetet. Nemi szervét folyamatosan tisztán kell tartani a nyákosságtól. Ha soknak véljük, forduljunk orvoshoz, gyulladás lehet a háttérben.

Ha még nincs, gondoskodjunk szülőládáról. A ládát a fialás előtt kb. 10 nappal helyezzük el a kijelölt szülőhelyen, hogy pulink hozzá szokhasson. Elhelyezés előtt fertőtlenítsük ki, amit minden fialás előtt ismételjünk meg. Az infralámpa elhelyezése is ekkor történik. A szülés előtt gondoskodjunk laktózmentes kutya tejpótlóporról, hogy ha az anya nem rendelkezik elég tejjel, vagy ha egészsége kerül válságba, ne maradjanak táplálék nélkül a kölykök.

Főleg az első fialáskor nagyon fontosnak tartjuk, hogy szukánk, majd a kölykök minden mozzanatát figyelemmel tudjuk kísérni. A szukák szülés közben nem egyformán viselkednek. Szétszórhatja a kölyköket, esetleg a köldökzsinórt nem rágja el, a burkot nem bontja fel, …stb. Ilyenkor a gazdinak kell segítenie. Ezért fertőtlenített ollót, gézlapot, fehér puha ruhákat készítsünk elő. Egy-egy kölyök megszületése után, puha ruhával fejjel lefelé tartva töröljük ki a száját, és töröljük át egész testét. Majd fertőtlenítsük köldökét. Azonnal tegyük szopásra és győződjünk is meg róla, hogy szopik-e. Lehet, hogy ezzel többször is kell próbálkoznunk. Kis idő múlva helyezzük az infralámpa alá. Használatát kötelezőnek tartjuk, hiszen csak ezen magas hőmérséklettel érhetjük el a herpeszvírus kiölését.

A szülések közben és utána is az anyát többször kínáljuk enyhén cukrozott vízzel. Kutya tejpótlóporral még ízletesebbé tehetjük. Kb. 3 liter szokott elfogyni. Megfigyelésünk alapján, az első napokban a ládából az anyák sem enni, sem inni nem szívesen jönnek ki. Megfelelő mozgásról viszont ebben az időszakban is gondoskodni kell. Ha bármi rendellenességet tapasztalunk szülés közben vagy utána, feltétlenül forduljunk orvoshoz.

Mi a kölyköket először két hetes korukban féregtelenítjük, székletüket figyelve, ha szükséges 3-4 nap múlva megismételjük, majd kéthetenként, tehát nyolc hetes korukig 3-4-szer. Pasztát használunk. Ugyancsak nem hagyjuk ki az anya féregtelenítését sem. A piciket jó minőségű, nem zsíros, áztatott kölyöktáppal etetjük, 3 hetes koruktól folyamatosan szoktatva rá. Először hígan, majd egyre sűrűbben, később hússal, májjal, rizzsel kiegészítve.

Első Parvo elleni védőoltásuk általában 7 hetes korukban történik. Erre pár nap múlva, pedig tetoválásuk.

Az almokat az abc betű sorrendjével jelöljük.

A kölyköket kizárólag magyaros, a magyar pásztorkutyákra jellemző, a Pulira illő és nemére utaló névvel regisztráltatjuk. (Pl. kanok: Éber, Fürge, Ihók, Madzag, Haver, Drusza, Barát…stb. szukák: Dölyfös, Jóság, Muci, Mihók, Napsugár, Nefelejcs, Puszedli, Varázs, Dália, Duci,…stb.) Próbáljuk kikerülni a humán keresztneveket, a híres, sikeres Pulik neveit. Névadásunkra általánosan jellemző, hogy valamilyen tulajdonságot takar vagy virágnevek. Tetoválásukig figyeljük őket, hogy a leadott nevek közül melyik név, melyik kiskutyára a legjellemzőbb, különös tekintettel a kiállításra kiszemeltekkel. Szeretjük, ha az új gazdik ezeket a neveket továbbra is megtartják hívónévként.

A kölykök elvitele általában 8 hetes korban történik. A 8 hét alatt több értékmérő tulajdonságot figyelembe véve választjuk ki a kiállításra, tenyésztésre szánt kölyköket és ezek alapján ajánljuk az új tulajdonosoknak. Döntő figyelmet fordítunk a Puli kerek fejformájára és mozgására. Sok szép Napfényvárosi puli került így az új tulajdonosok által kiállításra, és többeknek lett kennel alapítója.

Pulijainkra jellemző a nagy tömegű zsinóros és zsinóros jellegű szőr köntös és az igen szép, kerek fej. Elsőként egy Pulin mindig a fejét nézzük meg, ha az nem igézett meg, akkor, az nem az a Puli, ami nekünk tetszik. Most pár év távlatából, jó hallani, mikor egy-egy Puliról, azt mondják, hogy „Napfényvárosi feje” van.

Kennelünkben eddig 6 szuka vett részt a tenyésztésben.

Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy mindenidők legsikeresebb tenyészpárja Gyálhatári Gubanc és Herceghalmi-Szurtos Zsuga volt.

Kennelünk nevét viselő pulik Világ és -Európa győztesekként, Klubgyőztesekként, ICH - BkHCH - HCH, és osztály győztesekként váltak ismertté.

Hogy tenyésztési munkánk eredményes volt, bizonyítják azok a tőlünk származó Pulik utódjai, akik ma vesznek részt a tenyésztésben.

Az új tulajdonosoknak köszönhetően, akik felismervén a Puli mozgásában a csípőizületek egészségének fontosságát, elég magas létszámú Napfényvárosi Puli és utóduk lett csípőizületi diszpláziára megszűrve, amit ezúton is köszönünk.

1999.-ben a MEOE Centenáriumi kiállításán, Kennelnappal ünnepeltük meg kennel alapításunk 10. évfordulóját, amelyen a MEOE elnöke, tenyésztői munkánk elismeréseként „Tenyésztői Különdíj”- ban részesített.

2003.-ban, - kennelünkből kikerült Pulik elért és igazolt eredményei alapján, - átvehettük az Aranykoszorús mestertenyésztő címet.


Kívánunk Pulis olvasóinknak jó pulizást és sikeres tenyésztést.


Tenyésztői hitvallásunk továbbra is:

 

 

2009.-ben a Napfényvárosi-Csahos Puli Kennel 20 éves.

vissza a tetejéte

 

 
 


 

 
Menü

 

          
          
MENÜ:
   Nyitóoldal
   Búcsú
   Kennelünk:
      Bemutatkozás
    
Tenyésztés
   
Eredményeink
   Felajánlásaink
   Minden ami Puli
   Fotó Galéria
   Ajánlott oldalak


 


    Buttonunk:
  
  

  LINKEK:
  Kinológiai szervezetek
  
Magyar fajtás Klubok
 
Kedvenc oldalak 
     


 

 


 

 
Naptár
2018. Február
HKSCPSV
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
01
02
03
04
<<   >>
 
Számláló
Indulás: 2009-06-05
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 


Farmasi - Antiallergén szépségápolás, babaápolás, háztartási szerek, bio kozmetikumok    *****    Mit gondolsz a Valentin napról? Ünnepled? Felháborodsz? Ajándékozol? Posztoltál már róla? Mutasd meg!    *****    Versenyeznél? Építenél új portált? Milyen témában? Milyen nyeremény motiválna? A TE ötleteidre is kíváncsiak vagyunk!    *****    A karma megnyilvánulásai    *****    MARGOT ROBBIE HUNGARY! MARGOT ROBBIE AUSZTRÁL OSCAR JELÖLT SZÍNÉSZNÕ MAGYAR RAJONGÓI HONLAPJA! MARGOT ROBBIE HUNGARY!    *****    Lovak szerelmeseinket itt a helye! Tartozz te is közénk! KATT!KATT!KATT!MEGÉRI!KATT!KATT!KATT!    *****    Részletes személyiség és sors analízis,ajándék 3 év elõrejelzés,ingyenes konzultáció,ahol megbeszéljük a kérdéseid Katt!    *****    Születési horoszkóp + 3 éves elõrejelzés + biotérkép, 3000 Ft.Az ajándék,teljesen ingyenes konzultáció,rendeld meg KATT!    *****    Aktív videojáték honlap! Ingyen G-portál kreditek csak a készlet erejéig! Ne maradj ki te se belõle! Kattints ide! <3    *****    Kapható a VÖRÖS HÓ címû regény. Kaland és rejtély az örök fagy birodalmában. VÖRÖS HÓ. Részletek a weboldalon!    *****    Új letölthetõ olvasmányok:28 nap varázslatban A fénytest A kulcs A titok A tizedik felismerés A lélek anatómiája A csend    *****    Még nagyon az év elején járunk, most rendelj születési horoszkópot az ajándék 3 év elõrejelzés és ingyenes konzultáció!!    *****    Pánikenyhítõ poszt a Histórián. Superuser jelen. És TE merre jársz? Kattints!    *****    SIMONA | az Isten áldjon, Esperanza! Lolájának fõszereplésével | SIMONA | a jelenleg futó legsikeresebb argentin sorozat    *****    Marculábi cica tíz éves lett! Ünnepeljétek meg a születésnapját a Mesetárban Marculábis ujjbábokkal! Boldog szülinapot!    *****    ***Munkalehetõség! Magyarországról, Szlovákiából, Csehországból keresünk, MLM vezetõket és tanácsadókat! ***    *****    LÉGY A MAGAD ASZTROLÓGUSA! A tanulásod nálam az ASZTRO-suliban teljesen INGYENES! Fordulj hozzám bizalommal!    *****    Aktív Videojáték honlap!! Friss újdonság: Call of Duty: WWII és WoW: Battle for Azeroth!    *****    Legyél te is Farmasi tanácsadó! Antiallergén, természetes kozmetikumok, tisztítószerek. Keress vele pénzt otthonról!    *****    kattkattkattkattkattkattkattkattkattkattkattkattkattkattkattkattkattkattkattkattkattkattkattkattkattkattkattkattkattkatt